2008. augusztus 12., kedd

Gyerektábor Kaposszekcsőn (augusztus 4-8.)

Az idei nyáron is megrendezte a Dombóvári Körzet hagyományos gyermektáborát. A tavalyi 90-es létszám után, idén 50-en voltunk együtt a hétfőtől péntekig tartó csendeshéten. A tábor témája Jónás próféta története volt, a nap indulásaként - a "Forró nyomon" foglalkozásokon - egy indiai missziós történetet dolgoztunk fel (Ringu). A balatoni nap idén sem maradt el: a csütörtököt Balatonszárszón töltöttük. Hálásak vagyunk Istennek a csendeshét áldásaiért, az egészségben való megőrzésért, az új munkatársak segítségéért! (kal)

2008. augusztus 1., péntek

VISZ záróalkalom Szegeden

A Vasárnapi Iskolai Szövetség gyermekevangélizációs szegedi tanfolyamának egyik záróalkalmát szegedi gyülekezetünkben tartotta május 4-én. A VISZ-től Draskóczy Gábor és felesége Draskóczyné Kati oktatók adták át hallgatóknak az oklevelet. Az istentiszteleten úrvacsorai közösségben voltunk együtt, ahol gyülekezet gyermekei egy szál virággal és énekükkel köszöntötték a tanfolyam résztvevőit.

Gyerektábor Györkönyben (július 14-19.)

A pesti gyermekeknek egy hasznos időtöltést terveztünk a nyárra, így szerveztük meg a györkönyi hetet, július 14-19. között. Egy beszélgetés során a pécsiek is jelentkeztek, ami külön örömöt jelentett nekünk. Az egyik célunk az volt, hogy a városi gyerekek megismerkedjenek a falusi élettel, életkörülményekkel. Fedezzék fel a vidéki élet értékeit, csodálkozzanak rá a hagyományokra. Barátkozzanak az idős falusi emberekkel és kérdezzék ki őket a régi falusi életről, szokásokról.

Kirándulásokat szerveztünk, pontosabban nem szerveztük meg előre, és nem volt vezetőnk sem: csak az elgondolás szerint elidultunk. Első nap megbeszéltük egy juhásszal, hogy kimehetünk hozzá egy pár órára és Ő mindent elfog mondani, amit szeretnénk tudni. Elgondoltuk hol lehet a juhász és elindultunk. Sajnos nem sikerült megtalálni, de találtunk egy tehenészetet, kiderült, hogy van olyan gyerek velünk, aki még soha nem látott élőben tehenet. A sokféle kérdés és a nagy fokú érdeklődés ott tartott bennünket, sőt a csordás meghívott az esti fejés idejére is. Igy nem kerestük a juhokat tovább, oda majd jövőre kell elmennünk... A fejés nagy sikert aratott körünkben és sok ismerettel gazdagodtunk. Volt olyan kirándulásunk, ahol helybélivel tévedtünk el, de közben nagyon sok mindent megtanultunk és megtapasztaltunk a napraforgóról, és más növényekről.

Mindennap két csoportban kezdtük a délelőttöt, korosztály szerint. A táborban napról-napra Jézus egy-egy példázatával foglalkoztunk (magvető, tálentumok, a nagy vacsora, stb.). Ez adta a nap célját és feladatát: beszélgettünk és kreatívan is feldolgoztuk a témát. A nap végén összefoglaltuk és megfogalmaztuk aznapi példázat üzenetét. Három este a györkönyi gyülekezettel is találkozhattunk. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a gyülekezet olyan segítőkész és adakozó volt ezekben a napokban. Sok-sok mindent kaptunk, a lelkiek mellett anyagiakat is. (Hajduné Csernák Erzsébet)